A jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának (PFK) munkatársai e hét pénteken 10 és 12 óra között az Auchan budaörsi, csömöri, dunakeszi, óbudai, solymári, soroksári és szigetszentmiklósi áruházaiban várják az érdeklődőket. Az MNB támogatásával működő Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat szakemberei Debrecenben, Szegeden és Szolnokon adnak tájékoztatást a pénzügyi tudatosságról és a gyorskölcsönök jellemzőiről.
A kitelepülés alkalmával megismerhetik a vásárlók a PFK munkáját és elérhetőségeit, kérdéseikkel pedig akár ott helyben, személyesen fordulhatnak az MNB és az együttműködő partnerek szakértőihez. A helyszínen elérhető Pénzügyi Navigátor kiadványok hasznos információkkal szolgálnak a tudatos költségvetés-tervezéshez, segítenek kiszámíthatóvá tenni a kiadásokat – ezáltal elkerülni a későbbi fizetési nehézségeket –, a kimondottan e célra készített Pénzügyi Navigátor Extra füzet pedig a gyorskölcsönök jellemzőire és kockázataira hívja fel a figyelmet.
A pénzügyi tudatosság a háztartás várható kiadásainak, illetve rendelkezésre álló bevételeinek számba vételével kezdődik – akár a régi, jól bevált „kockás füzet” vagy az MNB Háztartási költségvetés-számító programja segítségével. Az elsődleges cél, hogy az adott fogyasztó, család kiszámíthatóvá tegye pénzügyeit, átgondolja azt, hogy milyen kifizetésekre és bevételekre számíthat a jövőben.